Svédországi magyar szavalóművész lép fel ma este 8 órakor a Kolibri Pinceszínházban. Sokak számára ez így gyanúsan hangzik, főleg, hogy Dusa Ödön neve csak nagyon keveseknek mond valamit itt, Budapesten. Hát igen, a Dusa Ödi-féle eléggé gyanús kategória. Volt időszak, amikor azt is meggondolták embertársai, hogy mutatkozzanak-e vele egyáltalán az utcán. Aztán meg Dusa Ödinek kellett végiggondolnia, hogy akkor ezek után mutatkozzon-e ő egyáltalán. A Dusa Ödi-féléknek mindig gondjuk van a világgal. Vagy az, hogy a világ nem szívesen karol beléjük a főtéri söröző előtt, vagy az, hogy egy idő után már ő, az ilyen Dusa Ödi-féle vonakodik attól, hogy efféle világokkal egyhelyütt mutatkozzék. A világ mindig egy másik Dusa Ődit szeretett volna magának, Dusa meg egy másik világot. Műkedvelő színjátszóként kezdte, stúdiószínpadon. De berontott egyetemi irodalmi körök szentélyébe is, ahol Ökörségek cím alatt adta elő mondandóját az áhítathoz szokott közönségnek.Kitalálta a pinceszínházt, kitalálta a lakásszínházt, s aztán, hogy egyre kevesebb mozgástere volt, gondolom, kitalálta a koponyaszínházt is. Amikor már csak a fejen belül történhet meg minden. Ezt a koponyaszínházt menekítette ő el magával Kolozsvárról, a nyolcvanas évek közepén Svédországba. Az első nagy romániai disszidálási hullám hátán érkezett Stockholmba. Hogy mi minden történt vele azóta - gondolom, az is kiderül majd, nekünk válogatott, ma esti versműsorából. Szilágyi Domokos, Cselényi Béla és Szőcs Géza verseket hallunk. Ám ajánlom: áhítatra ne vágyakozzanak.

"Volt hogy kínlódni kellett, van hogy kínlódni kell, hogy egyszer szűnjék a kín“ - hallható Dusa Ödön előadásában Szilágyi Domokos Számvetés című verse a nemrégiben megjelent Vers és zene című kazettán. A következő Szilágyi-mű pedig akár folytatása is lehetne az előbbinek: “Kevés emléken, sok szomorúságon kívül mit tudtál adni? A kis jót, mi néha volt, kész voltál eltagadni“ ( Magamnak .) Meghallgatva a Dusa-előadóestről készült felvételt, elfog a vágy, hogy megismerjem a művészt, aki olyan keserű hangon tudja megszólaltatni a költők lélektől lélekig szóló verseit, mintha önmaga írta, vagy maga is átélte volna mindazt az emberi csalódást, ami a sorokban megfogalmazódik. Már heteken át kérdezősködtem, mire egyik barátom felvilágosított: “Tudod ki ő? Pár éve róla beszélt egész Kolozsvár!" Kiderült, hogy nem is olyan régen egy-egy Dusa-estre csak “ pult alól“ lehetett jegyet szerezni, és őt tartották Erdély Latinovitsának. Végül megtudtam a szomorú, de szinte hétköznapian hangzó valóságot: Dusa Ödön jelenleg Stockholmban él. Onnan üzent ezzel a fájdalommal és honvággyal teli kazettával, amelyen többek között hallható még József Attila, Nagy László, Horváth Imre, Buda Ferenc, Radnóti Miklós, Kányádi Sándor, és Weöres Sándor egy-egy verse is.

Dusa Ödön szavalóestje

Svédországban élő, erdélyi származású magyar szavalóművész lép fel ma este fél hatkor a Nemzeti Múzeumban: Dusa Ödön Ady Endre verseiből válogatott, A Halál rokona című előadását tekinthetik meg az érdeklődők.Dusa Ödön nevét bizonyára kevesen ismerik hazánkban - pedig 1986 óta többször járt nálunk verses estjeivel - , nem úgy, mint Romániában, ahol gyanús volt, ahol sohasem adatott meg számára, hogy a művészetnek élhessen. Szobafestő volt. Műkedvelőként szavalt, zenélt, pince- és lakásszínházat hozott létre. Ez lett a veszte: a szekuritáté bebörtönözte, mert kolozsvári piciny, de nemcsak a magyar, hanem a román fiatalok körében is népszerű pincéjében hallgatta a Szabad Európát. Majd mozgástere fogytán szellemtársaival “koponyaszínházat“ alkotott: Ady, József Attila, Szabó Lőrinc, Radnóti, Juhász Ferenc, Kányádi, Nagy László, Szilágyi Domokos, Dosztojevszkij, Platón, Reviczky Gyula, Csehov, Gogol... Mintegy négy-ötszáz vers, monológ van repertoárjában. Ezt menekítette Kolozsvárról Stockholmba, mikor a nyolcvanas évek derekán felült a Svédországba tartó vonatra. Őt tartották Erdély Latinovitsának.

Tavaly megjelent, az előadó maga összeállította kicsiny könyvében Dusa Ödön mégsem panaszkodik. A könyvet olvasva tanúi lehetünk művészi szabódásának, hitvallásának, pályafutásának. “A múlt terheit félretéve inkább örvendezek a jelennek, annak, hogy lehetőségem nyílt nemcsak munka után foglalkozni a színházzal, hanem teljes bedobással, és annak, hogy még nincs elveszve semmi...“ - vallja az ötvenhat esztendős művész, aki a legnagyobbra törekedve semmi mást nem akar a színpadon, mint élményt nyújtani. A repertoárjában lévő versek egy része hangfelvétel formájában került kazettára, képekkel gazdagítva jöttek létre a Vers-zene-kép című videokazetták.Fél évre látogatott most Stockholmból hozzánk, hogy tavaly elkészült, Ady verseiből összeállított műsorával a Nemzeti Múzeumban, illetve Sötét mennyország című estjével Pilinszky János és T. S. Eliot költeményein keresztül szóljon mindnyájunkhoz. Utóbbit december tizedikén az RS9-ben láthatja a nagyérdemű.

A kávéházi estek keretében a Magyar Nemzeti Múzeumban (VIII., Múzeum körút 14-16.) ma este fél hatkor Dusa

Ödön színművész tart Ady-estet A halál rokona címmel. A Stockholmban élő művész a telet általában itthon tölti. Előadóestjei mindig nagy közönséget vonzanak. Dusa Ödön a nyolcvanas években szülővárosa, Kolozsvár nagy kedvence volt, Erdély Latinovitsának is nevezték. Előadásaira általában csak pult alól lehetett jegyet kapni. A művész valójában soha nem lett hivatásos színész vagy előadó. Ritkán szerepel a közönség előtt, évente csak három-négy alkalommal lép színpadra. A svédországi szavaló művész mottója: Jobb később mint soha. Ezért mindig megpróbál a jelenre koncentrálni, és teljes erőbedobással dolgozni azért, hogy a verseken keresztül adjon valami felejthetetlent a közönségnek.

A színházi pillanat egyedi és megismételhetetlen. A színháztörténet ott kezdődik, amikor a pillanat létrehozásának módja is egyedi. A mód viszont megismételhető, mert stílusteremtést jelent. Az én szívem szerint a színházi Ikarusokat kedvelem, akik vállalják a lezuhanás veszélyét is a szárnyalás reményéért. Mert nem könnyű elszakadni a rögtől. A konformizmus vagy az előítélet sziklái könnyen tönkrezúzhatják az Ikarus-szárnyakat. Én az Ikarus műhelyeket szeretem. A DÖ SZÍNHÁZ- Ikarus-műhely.

Először még a hetvenes években találkoztam vele. Mikor a hatalom mindent elkövetett a gondolkodók kiirtása érdekében, hogy eretnek szándékok ne zavarják falanszter álmait, s mindent a szent egyformaság kaptafájára szabott, akadt egy merész álmodozó, aki gondolkodott és elképzeléseit a világról egészen eredeti módon adta elő: kiiktatta, illetve a minimalitásra csökkentette a színház hagyományos kellékeit( díszlet, jelmez, dialógus, világítás) és aforisztikus megfogalmazású szövegekre, a látvány teremtésekor csupán az emberi test mozgás lehetőségeire támaszkodva varázsolta elénk tipikusan Kelet Európai életérzéseit sugalló elmélkedéseit. Bizonyára hallott harangozni Grotowskiról, Brookról, de a mi szellemi közegünkben egyedülálló volt. Fel sem vetődött a kérdés: hivatásos, műkedvelő? Egyből teret szegett a színházi és szellemi égboltunk alatt Dusa Ödön lett a DÖ-színház. Sajátos színházi jegyeiről beszéltem. Szellemtársait kell említenünk. Előadásainak ihletői Kenéz Ferenc, Szilágyi Domokos, Dosztojevszkij, Nagy László, Juhász Ferenc, Cselényi Béla, stb. Az áltekintélyek rombolói, a korszerű értékrendek megszállottjai, az előítéleteken úrrá levő formateremtők.

A hatalom és alkotó párharcában a hatalom győzedelmeskedett. Dusa Ödön idegenné vált szülőföldjén. Minden színház azonban csak saját gyökereiből szívhatja éltető nedveit. A DÖ-Színház is csak súly alatt nő. Most, hogy ismét átjárhatóvá váltak a határok, falak dőltek le, Dusa Ödön hazajár feltöltődni. S a DÖ-Színhház él. Ismét körünkben van. Nevezze magát, ahogy akarja, - akár mozgás központú színháznak is -, a lényeg: maradjon önmaga, legyen önnön lelkiismeretünk tükre, a bele nem törődés szellemének erjesztője, a Másság jogának bajnoka, azonosságunk és önkifejezésünk kivetítésének szószolója.

Dusa Ödön Stockholmban él másfél évtizede, ő is a 80-as évek erdélyi elvándorlóinak egyike. Hányatott sorsú magyar, akinek Causescu Romániájában sosem adatott meg, hogy igazán a művészetnek élhessen. Börtönviselt ember: annak idején (a 60-as évek vége felé) a szekuritáté bezáratta, mert kolozsvári művésztanyáján baráti körben rendszeresen hallgatta a Szabad Európa rádiót. A legeredetibb önálló előadóművész, aki a hagyományos teatralitást az örökmagányosság kiszolgáltatottjaként ötvözi az egyszemélyes performációval, a kirekesztettség happeningjével.

Saját kiadású hang- és videokazettái világszerte keresettek a magyarság körében. Azt mondhatnánk erre: minek nekünk egy idegenbe szakadt, kivénhedt performer? De a jelenség ennél sokkal drámaibb, mélyebb. Dusa Ödön igazi magánszínház, lénye a clown örök tragédiáját és reménykedését hordozza magán. -30 perces portréfilm- forgatás több napon át, különböző helyszíneken Stockholmban, 2 fős stábbal - ebből egy nap forgatási költséget kell Színházi Főszerkesztőségnek a rendelkezésre álló összegből biztosítania.

Bp. 1996 IV. 11-én Cselényi László szerkesztő-rendező

Újra és újra bizonyítani mellette, sokféle indulattal szemben. És Adyt mindenki fölé emelni, Adyt, aki perelt Istennel is, mégis leborult előtte. Aki előre látta a jövőt - egyedülállóan -, mert sámánnak született. Csak az beszéljen róla, aki igaz szívvel és az őt megillető alázattal fordul feléje. “Dénes Zsófia, a hajdani menyasszony tiszta tollából születtek ezek a sorok. Ady Endréről, aki bizony a pénz - és politikaszagú szelek furcsa viharában “elhallgatott“. Mert nem szólította senki, mert nem kérdezték teremtett verseit. Talán utoljára a sínekre száműzött színészkirály: Latinovits. És most újra megszólal, megszületett a hang: Ady hangja. Dusa Ödön Erdély kincses városából, Kolozsvárról vándorolt Stockholmba, hogy a securitate börtönét megjárt magyar színész “ igaz szívvel és az őt megillető alázattal“ ereszkedjen térdre az Érvidék ölében született költőfejedelem előtt.

A Halál rokonaként, de az Élet palástjával vállán. Faggatni kezdte és megfejtette Ady titkait. Megszentelt szavakkal hívogatta a csodát, és lassan-lassan komótos reménnyel Adyba “költözött“. A bölcs, rekedten elsuttogott versekkel. Dusa Ödön prédikál. Andalít és azonnal ébreszt. A költő örökkévalóságba fagyott mosolya finom bizonyságként ott lebeg az elmondott képek mögött. Úgy hangzik minden költemény, mintha nem is evilágból, hanem valahonnan az isteni csendből szólna. A múltból a jövő felé. Különös visszhang. Egyszer Kolozsvárott, majd Stockholmban, aztán Budapesten vagy éppen Ménfőcsanakon, de mindenütt egyforma: bús szemű, tiszta magyar. Sötét feketében a Fény. Egyedül a pódium közepén: mögötte Krisztus, piros-fehér-zöld drapériák, mellette jobbról-balról és lelkében, maga Ady.

Aki meleget kacag örömmel dideregve. Meglátja, miként bámul a falu csendjében harangjait némán altató torony, és azt is, ahogy az ég felhői a jámbor holdat rejtegetik. Megbékül a világ, sikolt a zene, és a rózsakoszorús ifjak előtt belép az ifjú Pár. Megérti, amint “a télnek fehér asztalánál“ könnyektől szőkül a bú sűrű bora. Tudja, hogy eljön a tavasz, és rendet teremt. Csendesen hull a vér, távoli szekerek jönnek és a holdfény alatt kopott kocsin Ady siet, és a szép szerelem. A “kerek kacagó csodák, a kék hajnalok“. Remeg a költő lelke, de ezerszer kérdez: “Én szállok vagy ő jön felém?“

Megborzong az ember, mikor hallja: "Ki ma nincs, az nem is volt soha, / Emlékezni raboknak terhe, / Szabad ember felejt, s tova fut. / Az élet perc, mely folyton lebben. / Minden perced bocsásd el csókkal, / Kínlódni is kéj a jelenben. / Akármilyen rongyos a jelen, / Prédája nem leszek a múltnak, / Behunyom szemem s megölelem."

Megborzong az ember, mikor hallja a “csengő friss álmokat“, mikor harmonika, bársonyos gordonka szól és a haldokló kertet betöltik futó sóhajok. Mikor a Színész szavaival megszólal a Misztérium: “Csak az a mély és szent igazság, / Amit magába rejt a lélek, / Idétlen semmi, játszi hívság, / Amit leírok, elbeszélek. / Rendelteték, hogy néhány ember / Tépődjék, sírjon mindhiába / S hogy meg ne értsék... Néhány ember / Ezernyi éve így csinálja..."

S mi lesz belőle: lázban égő csodás fej, elzüllött, nyugodt zseni, aki balga küzdelemmel küzd és széttöri lelkét, vagy “temetői fejfa, amely a világnak csak egy nevet mutat“? Dusa Ödön kérdez, Ady válaszol. Várni kell. “Tartsd magad, / Sors, Élet és Idő szabad / S ki várni érez, várni tud. / Várni tud, / Kinek ön-énje nem hazug / S nem hord össze hetet s havat. / Tartsd magad, Mert most az a leggazdagabb, / Ki várni érez, várni tud.“ Aztán jönnek az ízek, az illatok, a valaki számára egyetlenegy, a csókokban élő végtelen. Isten ajándéka. A költészet...

És a színház. Amely Dusa Ödön önvallomása szerint lelkiismeret. Fájdalommal jár, hiszen a hibákkal, botlásokkal, bűnökkel kell szembenézni, s ezek megkeseríthetik az életet. “Az sem jó, ha kegyetlenül leleplez ez a lelkiismeret, mert lehet, hogy utána nem tudunk többé talpra állni. Adagolnia kell a tisztánlátást, mint az orvosságot. Csak miután megemésztettük a meglévő adagot, kaphatjuk a következőt, a nagyobb dózist. Mentegetem magam, mikor azt mondom, hogy egyedül képtelen voltam folyamatosan a tükörbe nézni, tehát fejlődni. Mivel még előttem is vannak napok, nemcsak mögöttem, jól illeszkedik ide a közmondás - jobb későn, mint soha. A múlt terheit félretéve, inkább örvendezzek a jelennek, annak, hogy nem hagytam abba, hogy lehetőségem nyílt nem csak munka után foglalkozni a színházzal, teljes bedobással, és annak, hogy még nincs elveszve semmi."

Dusa Ödön - Erdély Latinovitsa, aki ma stockholmi és akiről egyszer egész Kolozsvár beszélt - fájdalommal, de reménnyel az örök jelenben él, és fogyasztja a lelkiismeret tablettáit, hogy másoknak is hasznára lehessen és a legnagyobbra törekedve élményt nyújtson a színpadon és 2000-ben, az új kezdet évében is tanítja a szeretetet. Ahogy tette ezt nemrégiben a ménfőcsanaki népfőiskola vendégeként a líra ünnepének előestéjén: Ady gondolataival köszöntötte József Attilát. Egyszemélyes magányszínházában igaz szívvel, és illő alázattal hajtott fejet a Költészet előtt.

Nem a mozgás elsődlegessége, hanem a mozgásnak a színpadon kimondott szóval való egyenértékűsége az, ami sajátos ebben a színházban. A mozgásközpontúság itt nem balett, vagy pantomim értékű, hanem ezek elemeinek, a jelenetekben alkalmazott változatos, sok esetben groteszk mozgásoknak és a mikromimikának felhasználásával kifejlesztett, egyfajta kevésszavú színház. Elsősorban ezt a kettősséget jelöli elnevezése, mely egyben kifejlesztőjének, a Kolozsvárról idegenbe szakadt Dusa Ödönnek névbetűit is mutatja.Dusa Ödön mostani egyszemélyes színházának előzményei: a jó másfél évtizeddel ezelőtt elkezdett szavalóestek, a versek gondolati tolmácsolásának letisztult, eszköztelen formái, erdélyi körutjainak sorozatos sikere, a mozgásközpontú jelenetek előadására toborzott Zsebszínház fokozatos megerősödése, az egész estet betöltő Drága föld című kompozíciójának igényes színrevitele.A mozgásközpontú színháznak még nincs iskolája, de kiterjeszthető. Az alkalmazott mozgások, könnyen tanulhatók, a játék élvezetes műhelyjellege, közösségi szellemet ösztönző és azt fenntartó együttalkotásra késztet.Irodalmi értékű szövegek alkalmazásával művészi színvonala tovább növelhető. De Dusa Ödön mostani egyszemélyes jelentkezése is ízelítőt ad ebből az újfajta kísérleti színjátszásból. Az új színházi műfajt teremtő Dusa Ödön verselőadóként is érett művészként áll előttünk. Nem szavalja, hanem lelkünkbe oltja a verset. Mozdulatai, gesztusai, mikromimikája a kimondott szavakkal egyenértékűek.Megtörtént egyszer, hogy ezer férőhelyes színházban, zsúfolt nézőtér előtt szótlanul és látszólag mozdulatlanul adott elő “ verset“. Négy perces némasága Lao-ce gondolatát idézi: “ a bölcsnek nem kell a szó sem“. A közönség fergeteges tapssal köszöntötte a bátor újítót. Minden DÖ előadás megismételhetetlen, ritka élmény.

A népfőiskola meghívója este hatra szólt. Sürgető munkáim kifogyhatatlan sorát pár perccel előtte tudtam csak abbahagyni. Pedig ott akarok lenni, de késni sem szeretnék. A népfőiskola “Otthon a hazában“ sorozatának vendége Stockholmból hazalátogató erdélyi magyar, Dusa Ödön. A neve számomra ismeretlen. És a népfőiskolai előadás annyi év után újra a megszokott helyén, a Bezerédj-kastélyban lesz. A pódium félhomályban. Hátsó székre ülök, lehetünk vagy félszázan. A régi népfőiskolás esteket idéző sürgés-forgás, beszélgető kis csoportok, a technikai készülődés műszaki zajai, na és Zoli, aki a megszokott hozzáértéssel kezeli a különféle masinákat. A pódium hátsó falán március 15-e dekorációja. Különös érzés fog el. Stockholm, Ady, nemzeti színek, gondolatébresztő társítás. A fekete-fehér fotók drámai erővel szólnak az elmúlásról. Elől Ady a halottas ágyon, hátul fenn a zászló dekorácó vörösén egy templombelső a szinte világító Korpusszal. Elől a színházi vagy halotti maszkok? Lenn szinte fókuszban világít szemet vonzó földöntúli fénnyel egy rácsos ablak. A tévé bekapcsolva, opálosan villog. A népfőiskola vezetőjének a művészt ismertető, ráhangoló mondatai után kezdődik az előadás. A terem elsötétül. A képernyő megelevenedik, megindítóan ismerős zene. Pedig sosem hallottam. Az első versmondat után lúdbőrzik a hátam a váratlan élménytől, a hangtól. A háttérzene szinte kézenfog és vezet a képeken és hangon át a vershez, a vers előadójához. Egyszercsak - mintha mindig is ott lett volna - a reflektorfényben megjelent az “Egyszemélyes Magány Színház“ főszereplője. A hatástól elakad a lélegzetem. Mindannyiunkba beleszorul. Ez a művész tökéletesen ért bennünket, azt mondja amit érzünk. A hangja? Nem is tudom hasonlítani. Ő nem is Ady verseket tolmácsol - Ő nagyobb terhet vállalt - Ő maga Ady. A fehér halottas ágyról felkelt Ady, aki hozzánk, a ma emberéhez szól. Ez nem is előadás, ez annál teljesebb. Olyan mint egy szimfónia: az előadóművész alkatára, személyiségére, hangszálaira komponált mű. A lélek kibékíthetetlen fájdalmai, a szavakon átsütő gondolat tisztasága - semmivel sem hasonlítható előadásmódban. A verseket mondó művész megkínlódhatta az életet, érti a magányosságot, a lélek apró rezdüléseit, a szenvedély viharait - érti az embert. Vége az előadásnak. Mintha mindenki inkább hallgatni akarna - csendben egyedül lenni Adyval. Verssoraival lélegzeni a mindennapokban is. Dusa Ödön előadóművész ígérete szerint ősszel újra eljön Magyarországra, Ménfőcsanakra is. Nagyon várjuk itthon e hazában.

Vissza a kezdõlapra